Hírek
2012. Január 08. 07:26, vasárnap |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
A hónap közepétől értesít, márciustól vásárol az eszközkezelő
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő – tudta meg az MTI Hírcentrum.
Az utóbbi két hétben körülbelül nyolcszázan hívták az eszközkezelő információs vonalát, a 06-40-100-444-es számot, Ternyák Edit szóvivő az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorának pedig elmondta, hogy az érdeklődők körülbelül negyede Budapestről telefonál, de sok hívás érkezik Pest megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplénből, Szabolcs-Szatmár-Beregből és Hajdú-Biharból is.
Az emberek a legtöbbször a feltételekről érdeklődnek, hogy beleférnek-e abba a programba, hogy ingatlanjukat az állam megveszi, de ők ott maradhatnak bérlőként a lakásban. A fizetni már nem tudó, szociálisan rászoruló embereknek lehet ez megoldás.
Fontos változás lehet a korábbiakhoz képest, hogy a bankszövetség javaslatára már az egygyermekesek is esélyesek e segítségre, de ehhez még jogszabályt kell módosítani, hiszen az aktuálisban még két gyerek szerepel. A bankok január 15-től küldik ki a leveleket arról, hogy az ingatlant állami értékesítésre felajánlják.
A szóvivő szerint a programban részt vevő első családok ügye márciusra fejeződhet be – hangzott el a Krónikában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

