Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából 2019-et Ady-emlékévvé nyilvánították. A Petőfi Irodalmi Múzeum A föltámadás szomorúsága című egész éven át tartó kiállítással és számos más rendezvénnyel emlékezik meg róla. „Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe futottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, így Ady Endre koráról kellene beszélni. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig khaotikus irodalmi tudat” – írta róla Szerb Antal 1934-ben, úttörő módon kijelölve Ady helyét a magyar irodalomban. Ady lényéből és életéből valamiféle varázs, rejtély, szomorúság és végzetszerűség áradt. Hat ujjal született. A hatodik ujja, csupán egy csökevényes bőrnövedék volt, amelyet a születése után a bába - az ujj tövénél cérnahurokkal elkötve, elsorvasztva – eltávolított. Ady ezt az adottságot később a kiválasztottság jeleként értékelte, az ősmagyar hit szerint ugyanis a táltosok születnek hat ujjal. Hogy ellentmondásos egyéniség volt-e? Már a közélet vele egykorú szereplői is hol a legnagyobb költőként, hol pedig a nemzet megkárosítójaként emlegették. Rendkívüli érdeme, hogy egyedi módon újította meg mindazt, amit magyar lírának szokás nevezni. Képeit látomásokká növesztette, új mitológiát teremtett, névjegyévé váltak nagybetűs szimbólumai: A magyar Ugar, Az ős Kaján, a Tisza-part, a Héja-nász, mind- mind titkos jelképek. Verseiben az elátkozott magyar sorsot kutatta és arra kereste a választ, miért „Sósabbak itt a könnyek”, és miért „Ezerszer Messiások / A magyar Messiások”. „Dalok tüzes szekerén” címmel Ady Endrére emlékeztünk. A Könnyü László Könyvtár vendége volt a Hangraforgó együttes, akik nemcsak Ady megzenésített verseit hozták el a tamási közönségnek, hanem levelezéseiből kiragadott idézetekkel, és Ady-életmű elemzésekkel is színesítették műsorukat.