Hírek
2016. Június 01. 08:46, szerda |
Helyi
Forrás: police.hu, fotó: szeretlekmagyarorszag.hu
A csellengés veszélyeire hívta fel a figyelmet az Ezer lámpás éjszakája
Tolna megye nem tartozik a legveszélyeztetettebb megyék közé, itt tavaly 421 esetben volt szükség kiskorúak, tehát tizennyolc év alattiak eltűnés miatti körözésére.
Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja, ehhez kapcsolódóan vasárnap már a hatodik alkalommal rendezték meg az ország 13 városában az „Ezer Lámpás Éjszakája” programsorozatot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire.
Magyarországon a tavalyi évben 18 év alattiak eltűnése miatt hozzávetőleg 19.000 esetben indult körözési eljárás. Tolna megye – ebből a szempontból – nem tartozik a legveszélyeztetettebb megyék közé, itt 421 esetben volt szükség kiskorúak, tehát tizennyolc év alattiak eltűnés miatti körözésére. Ezek a számok azonban nem azt jelentik, hogy ennyi gyerek tűnt el megyénkben, országunkban, az eltűntek száma szerencsére ennél sokkal kevesebb. Arról van szó ugyanis, hogy egyes fiatalok számára a szökés, csellengés mintegy életformává válik, így a tavalyi évben volt olyan gyermek, aki 59 alkalommal szökött meg gondozási helyéről. Természetesen ez egy szélsőséges példa, de a szökés – főként a nevelőotthonban élő fiatalok esetében – sokszor szinte életformává válik. A notórius szökők évente akár 4-5 alkalommal is eltűnnek. Megyénkben évek, évtizedek óta nem fordult elő olyan eset, hogy kiskorú eltűnése megoldatlan maradt volna. Általánosságban tehát elmondható, hogy a kiskorúak eltűnései miatt ugyan számos eljárás indul, azonban – szerencsére – itt egyáltalán nem krimibe illő eltűnésekről van szó, hanem mindössze arról, hogy a fiatal kivonta magát gyámja, gondviselője felügyelete alól. Nyilvánvaló azonban, hogy ezt a kérdést még ennek ellenére sem szabad elbagatellizálni, hiszen a fiatalokra – különösen a lányokra – szökéseik alatt számos veszély leselkedik. Felnőtt felügyelete híján könnyebben válhatnak ugyanis különféle visszaélések, bűncselekmények áldozataivá, továbbá, mivel megélhetésük ezen idő alatt nem biztosított, követhetnek el maguk is szabálysértéseket, bűncselekményeket annak érdekében, hogy megélhetésüket biztosítani tudják, vagy éppen megvédjék magukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
