Hírek
2025. Május 22. 10:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
A Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium csapata nyerte az Estöri történelmi versenyt
Az utolsó körbe jutott tizenkét csapat közül a tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium 10_11 csapata nyerte az Estöri – Kreatív Történelmi Verseny idei döntőjét.
Második helyen a Szegedi Tömörkény István Gimnázium _10d csapata végzett, míg a bronzérmes a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium 10b2 csapat lett.
A díjazott csapatok értékes digitális és audiovizuális eszközökkel térhettek haza - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-vel.
A 80 éve befejeződött második világháború tematikájára épülő versenyt kilencedik alkalommal rendezték meg, a következő évben jubileumi eseményekkel, szakmai-és diákprogramokkal folytatódik az Estöri.
Az idei versenykiírás arra fókuszált, hogyan hatottak egy-egy országra, régióra és az ott élőkre a totális diktatúrák, milyen volt a háború jellege a frontokon és a hátországban, és milyen ma is érvényes példái voltak a helytállásnak és a szolidaritásnak.
A döntőbe jutottaknak a kapott országot és témát kreatívan feldolgozó, előzetesen elkészített Instagram oldallal, valamint a helyszínen személyesen megoldott feladatok révén kellett bizonyítaniuk felkészültségüket egy olyan időszakban, amikor az évforduló miatt a közvélemény figyelme is a világégésre, annak máig ható következményeire és tanulságaira irányult.
A versenyt életre hívó Esterházy Magyarország Alapítvány, valamint együttműködő partnerének, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának szervezésében zajló vetélkedőben több mint 150 csapat vett részt a magyarországi és a határon túli magyar iskolák képviseletében, közülük tizenkettő mérkőzött meg csütörtökön a budapesti döntőben.
A versenysorozat 2016-os indulása óta az Estöri több mint 3500 diák és 300 tanár bevonásával a Kárpát–medence egyik legfontosabb történelmi tárgyú tanulmányi versenyévé vált. Az eddigi kilenc évadban több mint 130 hazai és határon túli középiskolából jelentkeztek csapatok, egy iskolából gyakran több nevezés is érkezett.
Az Estöri a kezdetektől fogva meg tudta szólítani a környező országok magyarlakta településeinek gimnáziumait is, Dél-Burgenlandtól a Felvidéken és a Vajdaságon át egész Kárpátaljáig és Erdélyig. Idén egy dunaszerdahelyi és egy ipolysági csapat is volt a döntő résztvevői között.
Az idei döntőt Szontagh Andrásné Annamária, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának Sajtóattaséja és Czigány Balázs az Esterházy Magyarország Alapítvány képviselője, az Esterházy Privatstiftung igazgatóhelyettese együtt nyitotta meg. Beszédet mondott továbbá Herczeg Katalin, a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője.
A versenyről bővebb információk a honlapon és a Facebook-oldalon találhatók.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

