Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2020. Augusztus 28. 14:57, péntek | Helyi
Forrás: TEOL

A 61. lovas napok volt már ez a sorban

A 61. lovas napok volt már ez a sorban

A versenyzők fogathajtó és díjugrató szakágban mérték össze tudásukat.

A régióban a Kaposvári Egyetemen kívül egyedül itt zajlanak lovasversenyek. A lovasok, illetve hajtók elsősorban Tolna, Somogy, Baranya és Fejér megyét képviselték. Szarka Ferenc tizenegyedik alkalommal volt főszervező. Elmondta: a résztvevők létszáma változó, hiszen ha a rendezvény egynapos, értelemszerűen kevesebben vannak, három nap esetén háromszor annyian. Az idei évben fogathajtásban nyolc fogat nevezett a kétfordulós, kombinált akadályhajtó versenyszámra, díjugratásban száznegyven startra jelentkeztek be. A 61. Tamási Lovas Napok a koronavírus-járvány miatt kicsit kurtított formát öltött. A lovasversenyeken kívül nem szerveztek lovasbemutatókat és lovas show-elemeket. A rendezvény elmaradását azonban a polgármester sem támogatta. A lovaspályát a Horseman Lovassport Egyesület bérli, működteti és fejleszti, amely több évtizedes hagyományokat visz tovább. Megpróbálja a területet és az infrastruktúrát a mai kor igényeinek megfelelő szintre hozni mind a nézők, mind a lovasok szempontjából. A 61. Tamási Lovas Napokhoz segítséget nyújtott a városi önkormányzat, egy sportszergyártó kft. és egy építési vállalkozás is – számolt be az eseményről a TEOL.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi

Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában

A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.

2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi

Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban

A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést