Hírek
2025. Május 14. 16:05, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
4 sérüléses baleset történt 24 óra alatt Tolnában
Tolna vármegye útjain kedden két súlyos sérüléssel járó és két könnyű sérüléses baleset is történt 24 óra alatt. Három esetben kétkerekű vezetői és utasa volt érintett.
Egy autós kedden a délutáni órákban a 6508-as úton közlekedett Koppányszántó felé a bal oldali forgalmi sávban, szemben a forgalommal. Egy balra ívelő kanyarban – szabálytalan haladása miatt – frontálisan nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó kistehergépkocsinak. A balesetben a vétlen jármű vezetője súlyosan, a balesetet okozó regölyi férfi pedig könnyebben sérült meg.


Fotó: Dubóczki Dániel (Tamási ÖTP)
Páriban egy szabálytalanul utast szállító biciklis utasa is megsérült. A településen egy 9 éves fiú vitt szabálytalanul egy 7 éves fiút, amikor ismeretlen okból elestek. A balesetben a kerékpár utasa az elsődleges információk szerint könnyebben megsérült.

Egy motoros közlekedett május 13-án a kora délutáni órákban a Szálka felé vezető úton. A jármű vezetője egy előzést követően egy balra ívelő kanyarban – nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét –, letért a kavicsos útpadkára. Elveszítette uralmát a motor felett, és a vízelvezető árokba csapódott. A motoros elesett, az elsődleges információk szerint súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Két órával később egy másik motoros is megsérült egy balesetben Faddon. A segédmotoros kerékpárral közlekedő fiatal egy útkereszteződésben balra kanyarodott, majd az úttest bal széléhez közel haladt. Eközben neki szemből szabályosan közlekedett egy autós a saját forgalmi sávjában. A motoros megijedt a szemből érkező kocsitól, ezért intenzíven fékezett. A motor ekkor sodródni kezdetett, és nekiütközött az autó elejének. A balesetben a fiatal motoros az elsődleges információk szerint könnyebben megsérült.

Itt a jó idő, így egyre több kétkerekűvel – biciklivel, motorral – találkozunk az utakon. Kérjük a motorosokat, hogy az utakon mindig az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg sebességüket, mert akár egy kisebb akadály vagy kőfelhordás is megdobhatja a járművet, ami nem megfelelő sebesség mellett akár irányíthatatlanná is teheti a járművet.
A kisgyermekek szüleit pedig arra kérjük, hogy ne engedjék gyermeküket úgy a forgalomba, hogy nincsenek tisztában a szabályokkal.
… Hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 14:30, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 08:00, szerda | Helyi
Tervezett áramszünet lesz Tamási egyes részein
Hálózati karbantartás miatt 2025.12.11-én 8-16 óráig az alábbi helyeken fordulhat elő áramszünet Tamásiban
2025. November 24. 09:40, hétfő | Helyi
Tamási Város Jegyzője Deák Ferenc-díjban részesült
Gulyásné dr. Könye Katalin, Tamási város jegyzője a jogászi hivatás példaszerű és elhivatott gyakorlásának elismeréseként a Deák Ferenc-díj kitüntető jelvényt és plakettet vehette át.
2025. November 21. 08:00, péntek | Helyi
A rendőrök képezték a helyi polgárőröket Tamásiban
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság képzést szervezett a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége (TVPSZSZ) felkérése alapján a vármegyében dolgozó polgárőröknek.

