- Már kilencedik éve, hogy minden pünkösdkor négy napra dél felé vesszük az irányt. Pénteken reggel 8 órakor indultunk a Tamási benzinkúttól. Az útvonal: Tamási-Dombóvár-Kaposvár-Szigetvár-Barcs-Daruvár-Banja Luka-Bugojno-Mostár. A megtett táv terv szerint 532 km, a valóságban 618 km, mert egy kicsit 'eltévedtünk' egy Horvátországi szakaszon. Aki volt már ezen a részen annak nem mondok újat azzal, hogy még mindig erősen látszanak a 91'-95'-ös délszláv háború nyomai. Valami megdöbbentő látni még ma is… Függetlenül attól, hogy péntek volt, ahogy beljebb értünk Boszniába, a forgalom teljesen ritkult, mondhatnám, öröm volt így szelni a kilométereket. Végig vágtáztuk a Neretva völgyét, és első nap Mostar-ban aludtuk. Az esti vacsorát a mostari-híd mellett, igen-igen jó étvággyal, pazar kiszolgálás mellett fogyasztottuk el. Második nap: Mostar-Autovac-Bileca-Petrovici- Risan-Kotor-Centije-Budva város (305 km, kanyar-kanyar hátán) Ahogy messzebbre, mélyebbre mentünk délre, teljesen visszajöttek a 80'-as évek emlékei. Az utakon alig-alig közlekedik autó. Aki meglát bennünket, dudál, villogtat, integet. Az ég olyan kék, a felhők olyan fehérek és minden olyan vakítóan egyszerű… Az utak pazarok - persze itt is van egy-két rosszabb rész - szélesek, kitűnő minőségűek. Olyan az egész, mint ahol megállt még az idő is… A határon való rövid várakozás után beléphettünk „Montenegró-Országba”. Amit Bosznia egyszerűségéről és szépségéről mondtam, no, ezt itt mind meg lehet szorozni hárommal. Valami fergetegesen egyszerű és gyönyörű, akár motoros szemmel, akár turista emberként. A turizmusból élnek, a 'tengerükön' kívül semmi sincs, csak, kő, meg kő, és még nagyon sok kő... Kotor, Budva, Cetinje felé a kilátás felejthetetlen, mindegy, hogy merre mentünk vagy tekintgettünk. Harmadik nap: Budva-Cetinje-Podgorica-Mojkovac-Zabljak-Pluzine. Nem ismétlem magam, hogy milyen a táj, az út, az út minősége, az emberek, a hangulat, amely már harmadik napja 'ránk' telepedett. A Piva folyót kanyarokban, alagutak hátán kerülgettük veszettül. A folyó színe azt hiszem, mindent elmond a környékről… Inkább az utolsó szállásról írnék: három hely volt kilencünk számára, mert ennyi jutott. Hatunkat 'letereltek' a tópartra. Olyan érzés volt, mint amikor a 'Gonozdi' horgásztóhoz érkezünk, no mondjuk a környezet a hegyekkel, a látvány, mindent felejtetett. Rögtön eszembe villant, mint amikor Massányi Marót tanár urat láttam - 25 évvel ezelőtt - piros nyakkendőben, vagy Kiszler Györgyi nénit a Sóstói táborban, mikor a szobánk bejárati ajtajának tetejére feltettünk egy vödör vizet: ha belép, legyen meglepetés. Teljesen olyan hangulata volt az egésznek… A következő mellbeütős élmény az étteremben fogadott bennünket, de most tényleg jó értelemben. Mintha a 60-70'-es évek rock múzeumába cseppentünk volna. Vendéglátónk, kiköpött úgy nézett ki, mint Lenin, aki mintha a Woodstocki fesztiválról maradt volna itt. A hangulat és a zene valami fergeteges. Az étekről nem mondok semmit, 3 kilót híztam 4 nap alatt. Életem legfinomabb pálinkáját itt ittam: csalán pálinka. Reggel, mikor felkeltünk, azt kívántuk, hogy soha ne legyen rosszabb és szebb… A látvány semmihez sem fogható… mindent képtelenség leírni, pusztán azért, mert nem lehet megfogalmazni. Csak képekben, és a gondolatainkban raktároztuk el az örökre szóló élményeket…