Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. November 05. 07:40, hétfő | Helyi
Forrás: teol.hu

Tolna Megye Közbiztonságáért elismerést vehetett át dr. Kovács Zoltán

Tolna Megye Közbiztonságáért elismerést vehetett át dr. Kovács Zoltán

A rendszerváltás után, némi hezitálást követően elvállalta a Tamási kapitányság vezetését, ahol 13 évet töltött.

A szakterületén végzett kiváló, magas színvonalú és áldozatos munkájáért, társadalmi szerepvállalásáért, szakértő vezetői tevékenysége elismeréseként „Tolna Megye Közbiztonságáért” elismerést adományozott dr. Kovács Zoltán rendőr ezredesnek, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettesének Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke.

Dr. Kovács Zoltán eredetileg katonának készült gimnáziumi padtársával, barátjával, aztán a rendőri pályát javasolták nekik. Három nap gondolkodás után eldöntötték, hogy akkor ebben az irányban indulnak el. Abban az időben egyébként a rendőri és a katonai hivatás közelebb állt egymáshoz, mint manapság. Kezdő tisztként az adódó két lehetőség közül Dombóvárt választotta, ahol négy évig bűnügyi nyomozó volt, amit nagyon szeretett. A munkához kapcsolódóan rendszeresen túlórázott, pedig akkor még nem volt „feltalálva” a rendőrségen a túlóradíj. Elsősorban a hivatásszeretet vezérelte.
A megújult kapitányságra a legbüszkébb

A nappali tagozaton elvégzett rendőrtiszti főiskolán ajánlatot kapott, hogy maradjon bent tanársegédként. Akkor már nős volt, megszületett a kislányuk, és legalább napi három órát kellett volna ingáznia a Gazdagréti lakótelepről, ahol a főiskola kapott szolgálati lakásokat. Nem élt ezzel a lehetőséggel, így inkább visszament Dombóvárra, amelyet joggal tekint, nem csak érzelmileg, szülővárosának, ugyanis valóban ott született. Néhány évre rá, munka mellett Pécsett elvégezte a jogi egyetemet is. A rendszerváltás után, némi hezitálás után elvállalta a Tamási kapitányság vezetését. Tizenhárom évet töltött ott, és ez idő alatt minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy elkészüljön a kapitányság új épülete. Mint szavaiból kiderült, ennek a létrehozására a legbüszkébb, amely mások véleménye szerint is a Dunántúl egyik legszebb épületegyüttese lett.

Négy klasszikus rendőri terület tartozik hozzá

Mint ismertette, a közbiztonsági igazgató feladatkörébe négy klasszikus rendőri terület tartozik. Az egyik a közlekedésrendészet, amely kettős feladatot jelent, mert van a főkapitányságon egy közvetlen végrehajtó állomány, másrészt szakirányítója és ellenőrzője a kapitányságok ez irányú munkájának, illetve adaptálni kell az ORFK módszertani döntéseit is. A másik terület a közrendvédelmi tevékenység, amelybe beletartozik a körzeti megbízottak, járőrök mindennapi életének a tervezése, irányítása és ellenőrzése egyaránt. Hozzájuk tartozik az igazgatásrendészet, valamint negyedik területként a tevékenység-irányítási központ is, amely a nap huszonnégy órájában működik.
A muzsika is szerves része az életének

Magánemberként is sokan ismerik a közbiztonsági igazgatót, ha másként nem, mint zenészt, ugyanis – a szintén értényi származású – Ékes László újságíróval harmonika duót alkotnak. Csak karitatív, ingyenes fellépéséket vállalnak, évente öt–nyolc alkalommal. Egyik ilyen jeles alkalom az értényi elszármazottak találkozója, ahol évek óta rendszeresen játszanak. A kedvelt táncdalok, népdalok, magyar nóták mellett van operettblokkjuk is, illetve néhány klasszikus mű is szerepel a repertoárjukban. Tapasztalatai szerint gyógyító hatású a zene, hiszen egy-egy rendezvényen néha még a bottal érkező idős asszonyok is táncra penderülnek. Az ezredes baráti társaságban egyébként egyedül is játszik. Mint mesélte, a muzsika szeretete gyerekkora óta elkíséri. Akkoriban zenetanár apácáktól öt évig tanult harmonikázni. Szabadidejében mindemellett szülőfaluja határában gazdálkodik, ahova gyümölcsfákat, akácot telepített.

Tamásiból jár Szekszárdra dolgozni, lánya és a veje is rendőr. Mostanában elkezdte ötéves kisunokáját tanítgatni, aki lelkesen püföli a szintetizátort. Későbbi zenei tanulmányait természetesen pártolni fogja, bármilyen hangszert is választ a gyerek. Azt szeretné megélni, hogy egyszer majd együtt lépjen fel vele.
A hivatása a nehézségekkel együtt is szerethető

A „mi lenne, ha újrakezdhetné az életét” kérdésre elmondta, hogy neki is voltak nehéz időszakok, mélypontok az életében, például amikor egyszerre dolgozott, tanult és építkezett. Ma már azonban úgy gondolja, hogy „jó vonatra szállt”, amikor a rendőri hivatást választotta, ami – ahogy a kitüntetett fogalmazott – a nehézségek ellenére, vagy épp azok miatt is szerethető.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:41, péntek | Helyi

Tolna Megye Védelméért emlékérmet vehetett át Müller Katalin

Április 16-án vette át Müller Katalin, a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke kimagasló helytállásáért a rangos elismerését.

2024. Április 18. 08:59, csütörtök | Helyi

„Tiszta porta virágos kert” program Tamásiban

Tamási Város Önkormányzata az idei évben is szeretné elismerni, értékelni azokat a lakókat, akik aktívan tesznek környezetük szépségéért, ezáltal is hozzájárulva Tamási arculatának szépítéséhez.

2024. Április 15. 09:07, hétfő | Helyi

A Rászoruló Gyermekekért Alapítvány tart jótékonysági kulturális bemutatót Tamásiban

A „Rászoruló Gyermekekért” Alapítvány 2024. április 26-án 18 órai kezdettel jótékony célú kulturális bemutatót tart a Tamási Művelődési Központ színháztermében.

2024. Április 11. 09:54, csütörtök | Helyi

Olvassa a Dombóvári Szuperinfó legújabb számát!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!