Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Május 28. 10:26, csütörtök | Helyi
Forrás: TMRFK

Időt akart csak nyerni

Időt akart csak nyerni

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 23 éves Dunaharasztiban élő férfival szemben indítottak, aki egy Budapestről Pécsre közlekedő vonaton gyújtogatott a mosdóban.

Mint arról korábban beszámoltunk, a MÁV képviselője tett bejelentést a rendőrségen 2020. január 17-én a kora délutáni órákban, mert a Budapest és Pécs között közlekedő vonat mosdóját ismeretlen felgyújtotta. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre – a pincehelyi vasútállomásra – érkeztek, ahol az elsődleges adatgyűjtés után kiderült, hogy egy 23 éves dunaharaszti férfi gyújtotta meg a WC-ben levő papírtekercseket.

A rendőrök az elkövetőt előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi elszámoltatása során elmondta, hogy nem volt érvényes jegye az utazáshoz, ezért bement a mosdóba, hogy időt nyerjen, és egy cigarettacsikkel gyújtotta meg az ott levő papírokat. Az eljárás során szakértő bevonására került sor, aki megállapította, hogy a gyújtogatás nagyobb kárt is okozhatott volna a csaknem kétszáz főt szállító személyvonaton. A fentiek miatt a rendőrök módosították a 23 éves férfival szembeni gyanúsítást, és őt közveszély okozása bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Az ügy vizsgálatát a Tamási Rendőrkapitányságon befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:41, péntek | Helyi

Tolna Megye Védelméért emlékérmet vehetett át Müller Katalin

Április 16-án vette át Müller Katalin, a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke kimagasló helytállásáért a rangos elismerését.

2024. Április 18. 08:59, csütörtök | Helyi

„Tiszta porta virágos kert” program Tamásiban

Tamási Város Önkormányzata az idei évben is szeretné elismerni, értékelni azokat a lakókat, akik aktívan tesznek környezetük szépségéért, ezáltal is hozzájárulva Tamási arculatának szépítéséhez.

2024. Április 15. 09:07, hétfő | Helyi

A Rászoruló Gyermekekért Alapítvány tart jótékonysági kulturális bemutatót Tamásiban

A „Rászoruló Gyermekekért” Alapítvány 2024. április 26-án 18 órai kezdettel jótékony célú kulturális bemutatót tart a Tamási Művelődési Központ színháztermében.

2024. Április 11. 09:54, csütörtök | Helyi

Olvassa a Dombóvári Szuperinfó legújabb számát!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!